Dobos-Kufcsák Judit
Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán végeztem, ahol 2013-ban szereztem meg a dietetikusi (BSc), majd 2015-ben a táplálkozástudományi szakember (MSc) diplomámat. Mindez azonban a kellő, és kiváló alapot jelentette csupán. Amióta az eszemet tudom, a táplálkozással és egészségünk megőrzésével akartam foglalkozni, segíteni az embereknek, hogy az étkezésük menedzselésén keresztül teljesebb, boldogabb és hosszabb életet élhessenek.
Szakterületemnek az élelmiszeripari tanácsadást, szabályozási folyamatokat, illetve a fogyasztókkal való kommunikációt tekintem, ezen a területen szereztem a legfontosabb szakmai tapasztalataimat. Dolgoztam multinacionális cégnél, kis-és középvállalkozásnál is, és mindenhol a cél ugyanaz volt: olyan termékek kifejlesztése, amelyek kielégítik a speciális táplálkozási igényeket, illetve közelebb visznek minket a kiegyensúlyozott étkezéshez. Emellett fontos fókuszterület a fogyasztók folyamatos edukációja, hogy megfelelő döntéseket hozhassanak az élelmiszerválasztásukat illetően.
A szívemhez legközelebb álló témakör emellett az étkezési zavarok és evési problémák területe, amely – a tévhitekkel ellentétben – nem csak a klinikai szinten érinti az embereket manapság, szinte mindenki rendelkezik valamilyen nehézséggel az evést illetően. Szívügyem, hogy minél több embernek segíthessek megtalálni azt a táplálkozási formát, amely nem csak a testi, de a lelki egészségét is szolgálja, hiszen a kettő csak együtt működhet megfelelően.
Hivatásom mellett – nem kevesebb szívvel és lélekkel – egy kisfiú anyukája, egy francia bulldog gazdija, a futás szerelmese és hobbiszakács vagyok, aki, amikor csak lehet, a természetben, mozgással tölti a szabadidejét a családjával.