Kövess minket a közösségi oldalakon, ahol első kézből értesülhetsz az egészséges életmóddal kapcsolatos hírekről, receptekről és az új termékeinkről.

Belépés / Regisztráció

Környezettudatosan a konyhában

Az új év kezdete sokakat sarkall arra, hogy változtassanak valamit a megszokott életvitelen. Vannak, akik megfogadják, hogy többet sportolnak, vannak akik azt, hogy több időt töltenek a szeretteikkel és olyanok is, akik a valamilyen hobbi mellett teszik le voksukat. Ebben a bejegyzésben azoknak adunk néhány tippet, akik a konyhába szeretnének környezettudatosak lenni az új évben.

Hús- és tejfogyasztás csökkentése

Az állati eredetű alapanyagok csökkentése környezetvédelmi szempontból igen jelentős fegyvertény. Így aki szeretne tenni valamit a környezetért, jó úton halad, ha csökkenti vagy teljes kizárja a hús és a tej fogyasztást. Ma már számos helyen kaphatók vegán élelmiszerek, ilyenek például a gabiyo által forgalmazott termékek is, amelyek kizárólag növényi eredetű alapanyagokból állnak.

Környezetbarát csomagolás

A boltokban megvásárolt élelmiszerek felhasználása után rengeteg szemét marad. Ezt elkerülni nehéz, bár vannak már csomagolásmentes boltok, amikkel lehet próbálkozni, ezek azonban igen sok helyen még nem érhetők el. Ami viszont igen, az a környezetbarát csomagolás. Mindössze annyit kell tenni, hogy két egyforma élvezeti élményt nyújtó termék közül azt választani, aminek a csomagolása környezetbarát és könnyen lebomlik. A gabiyo finomságait is környezetbarát csomagolásban kaphatod meg. Nézd meg, milyen granolák és zabkásák közül választhatsz: https://gabiyo.hu/termekek/

Szelektív hulladékgyűjtés

A szelektív hulladékgyűjtés egyre inkább népszerű idehaza. A legtöbb helyen a szelektív hulladék elszállítására van lehetőség, így most már tényleg csak a lustaság lehet a kifogás arra, ha valaki nem szelektíven gyűjti a háztartási hulladékot.

Hazai élelmiszerek előnyben részesítése

Környezetvédelmi szempontból a szállítmányozás kritikus kérdés. Vannak élelmiszerek, amiket több ezer kilométerről szállítanak hazánkba. Eközben a közlekedésnek köszönhetően jelentős terhet rónak a környezetre. Ennek elkerülése érdekében érdemes inkább a magyar termékeket előnyben részesíteni.

Pazarlás felszámolása

A FAO adatai szerint az EU-ban évente csaknem 90 millió tonna élelmiszer kerül a kukába. Ez a jólétei társadalmak betegsége, ami ellen a háztartásokban is lehet küzdeni. Nem kell mást tenni, mint gondolkodni, tervezni, és annyi élelmiszert vásárolni, ami valójában el is fogy.

Vegyszermentesség

Azt gondolhatnánk, hogy a vegyszermentesség a konyhában nem lehetséges, ez azonban tévedés! Könnyedén előállíthatsz olyan konyhai tisztítószereket, amelyek ugyanolyan hatékonyak, mint a vegyszerek, csak nem károsítják a környezet. A legjobb barátod az ecet, a szódabikarbóna és a citromlé lesz!

A környezetbarát konyha megvalósítása nem akkor ördöngösség. Nem kell más hozzá, mint egy nagy elhatározás és akarat. Készen állsz a változásra?