Kövess minket a közösségi oldalakon, ahol első kézből értesülhetsz az egészséges életmóddal kapcsolatos hírekről, receptekről és az új termékeinkről.

Belépés / Regisztráció

A nagy kérdés: mi kerüljön az uzsis tasiba?

Itt van az ősz, itt van újra! Mit is jelent ez pontosan? A legtöbb szülőnek hatalmas fejtörést! Az igazak álmából felriadva teszik fel maguknak időről időre a bosszantóan egyszerű, de mégis igen komplikált kérdést, hogy „mit fogok a gyereknek uzsira csomagolni?”. Ezeknek a szülőknek próbálunk most segíteni néhány inspiráló ötlettel.

Már több mint egy hónap eltelt azóta, hogy az iskola kapui megnyíltak a gyerekek előtt. Alapvetően a legtöbb iskolában lehetőség van étkezésre előfizetni, ha azonban a gyerkőc válogatós, vagy szakkörök, sportórák, zeneórák és egyéb bokros teendők miatt csak késő délután ér haza, akkor uzsonnáról is gondoskodni kell.

 

 

 

A tízórai-uzsonna kérdéshez általában kétféleképpen állnak a szülők. Vannak azok, akik szeretnék egyszerűen letudni a dolgot és inkább a finom falatok költségeit állják, mint azok elkészítésével bajlódjanak. Vagyis, ez praktikusan annyit jelent, hogy némi zsebpénzzel indítják útjára a gyereket az iskolába, mondván, hogy majd szerez magának hamuba sült pogácsát.

A helyzet azonban az, hogy a gyerekek huncut lények és a finom, tápláló ételre szánt forintokat pillanatok alatt varázsolják át unikornisos nyalókává vagy éppen szuperhősös itókává. Éppen ezért, aki biztosra szeretne menni, az jobban jár, ha felkészült szülőként ellenőrzi a tápanyagbevitelt, legalábbis az elkészítés szintjén.

Milyen a jó útravaló?

A legjobb uzsonna és tízórai az, amit az apuka készít el – gondolhatják azok az anyukák, akik nap mint nap gondoskodnak arról, hogy a finom falatok útra készen bekerüljenek a dobozkába. Vannak azonban ennél objektívebb szempontok is!

A jó tízórai/uzsi például könnyen fogyasztható, nem kenődik, nem csöpög, nem ragad, magyarán szólva, a lehető legkevesebb kosszal el lehet fogyasztani. Ha ez nem így van, akkor számolni kell azzal, hogy a nap végén az iskolaudvaron játszó fülig koszos gyerkőcök kupacaiból sokkal nehezebb lesz kiválasztani a sajátunkat.

Nem árt az sem, ha az elcsomagolt étel pont annyi, amennyi elfogy, ha lehet, akkor nem is több és nem is kevesebb. Ezzel elkerülhetők a hosszú napok és hónapok alatt régészeti leletté avanzsált kajamaradványok!

Ennek egyébként úgy is elébe lehet menni, ha olyan csomagolunk, amit igazán szeret a gyerek. Ez egy nehéz feladat, a gyerekek ugyanis általában azokat szeretik a legeslegjobban, amik a legkevésbé egészségesek. Egy kis fantáziával azonban menő ennivalót lehet varázsolni egészséges alapanyagokból is. Nézzük, hogyan!

Zöldséget csak cselesen

A zöldségek amolyan megtűrt kategóriába sorolódnak a gyerekeknél. Ha azonban vicces figurákat formálsz belőlük, akkor máris sokkal finomabbnak tűnnek majd. Díszítsd a szendvicset „zöldség állatokkal” és egytől egyik elfogy majd az utolsó morzsa is.

Nyársra a gyümölcsöt

Igen praktikus, ha a gyümölcsöket nem egyszerűen bepakolja az ember egy táskába, hanem feldarabolja, kis dobozkákba teszi, esetleg nyársat készít belőlük! Válogass szezonális típusokat, ősszel például almát, szőlőt, körtét!

Lekvárt a kenyér közé

A szendvicseknek számos variációja létezik, megtöltheted őket hússal, mogyorókrémmel vagy akár lekvárral is. A gabiyo 50%-os gyümölcstartalmú és 100%-ban természetes módon szőlőmust-stevia kombinációval édesített levendulás meggy-málna lekvárja, egy kis teljes kiőrlésű zsemlével és némi sajttal isteni kombináció!

Zab nélkül sehova

A zabkásák igen jó szolgálatot tehetnek reggel, az iskolába azonban kicsit macerás elvinni. A jó hír, hogy nem kell lemondani a rostgazdag zabról, fenséges zabkekszeket készíthetsz ugyanis villámgyorsasággal, akár a hétvégén is, ami aztán egész héten kitart. A zabkeksz jól tárolható, és ami még szuper, hogy végtelen változatban elkészíthető.

A gyerekek egészséges táplálása igen kihívásokkal teli feladat. Hiába tudják a szülők, mi van a nagy könyvben megírva, néha nem minden úgy működik, ahogy egy tökéletes világban, néha a próbálkozások ellenére is a zöldség csak „mostohatestvér” lesz, a gyümölcs pedig a „megeszem, csak ne nézz így” kategóriában fut. Ilyenkor nem árt egy kis kreativitás és játékosság, hiszen előfordulhat, hogy egy kis móka még a nemszeretem ételből is kedvencet tud varázsolni.