A szervezet működésének alappillérét a fehérjék adják, éppen ezért a megfelelő fehérjebevitelről minden esetben gondoskodni kell. A fehérje, vagyis a protein megannyi módon bejuthat a szervezetbe, például tejtermékekkel, tojással, hússal, vagyis állati eredetű ételek elfogyasztásával, vannak azonban növényi fehérjében gazdag ételek is. Ezek táborát erősítik a granolák is. Ma már létezik úgynevezett protein granola, amely gondoskodik arról, hogy megfelelő mennyiségű fehérje jusson a szervezetbe.
A fehérje: a test alapbástyája
A fehérjék az emberi test számára nélkülözhetetlenek. Építik az izmokat, hozzájárulnak egyes enzimek aktiválásához, a kémiai reakciók beindulását segítik elő és transzfer funkciót is betöltenek az egyes szervek között. Támogatják a szervezetet abban, hogy felvegye a harcot a fertőzésekkel, betegségekkel szemben, és közreműködik az immunsejtek, a hormonok, illetve az enzimek előállításában is.
Alapvetően állati és növényi eredetű fehérjeforrásokról beszélhetünk. Előbbiek tartalmazzák azt a 9 aminosavat, amit a szervezet képtelen előállítani, a növényi fehérjék pedig ezek közül 8-at tartalmaznak.
Mivel az emberi szervezetben a fehérje nem raktározódik, így ügyelni kell arra, hogy naponta több alkalommal is vigyünk be fehérjében gazdag ételeket. A legszerencsésebb, ha többször kis mennyiséget fogyasztunk, így a teljes fehérjemennyiség hasznosulni tud. Ha egyszerre nagyobb mennyiségű fehérjét fogyasztunk, akkor ennek egy része nem tud majd beépülni és egyszerűen távozik a szervezetből.
Ideális esetben egy felnőtt embernek átlagosan 0,8-1g/testsúly kg mennyiségű fehérjét kell elfogyasztani. Ez azonban nagyban függ az aktivitás szintjétől, sportolás, aktív mozgás esetén akár magasabb is lehet.
Protein granola a gabiyo kínálatában
A protein granola jellemzője, hogy több növényi fehérjét tartalmaz. A zab különlegessége, hogy éppen megfelelő arányban tartalmaz zsírokat, szénhidrátot és fehérjét is. Lassan felszívódó szénhidrát és alapvetően több fehérje és zsír található benne, mint más gabonákban.
A reggeli a nap egyik legfontosabb étkezése. A proteines granola megfelelő lendületet biztosít a naphoz, fogyasztása hozzájárul a test kiegyensúlyozott, egészséges működéséhez. A granola többféle módon is elkészíthető, nincs egységes recept, bármilyen gyümölccsel, olajos magvakkal, csokoládéval, aszalt gyümölcsökkel ki lehet egészíteni.
A gabiyo proteines zabkásái és granolái kék csomagolást kaptak, így könnyebb őket megkülönböztetni a többi terméktől. Az étcsokoládés-törökmogyorós granola például rizsfehérjével dúsított, így azok is bátran fogyaszthatják, aki tartózkodnak az állati eredetű ételektől. A rizsből kivont fehérje remekül helyettesíti a tejalapú és egyéb állati eredetű fehérjeforrásokat, arról nem is beszélve, hogy hozzájárul a fenntartható mezőgazdaság előmozdításához. A gabiyo által használt rizsfehérje GMO-mentes, Európa egyik vezető rizsfehérje feldolgozó üzeméből származik.
Kifejezetten ajánlott azok számára, akiknek fontos az egészségtudatos étkezés, akik aktívan sportolnak, fizikai munkát végeznek, vagy csak nagy gondot fordítanak az erőnlétük megőrzésére.
A gabiyo finomságai hozzásegítenek az egészséges és környezettudatos élethez. Ismerd meg a granolákat és a köleses zabkásákat!